22/D. Belső mozgásérzékelő



A belső térvédelem egyik leghatékonyabb eszköze a mozgásérzékelő. A nyitásérzékelők, üvegtörés-érzékelők, falbontás-érzékelők hasznos elemei a riasztórendszernek, de csak részleges, egy-egy ingatlant (ház, műhely, csarnok, magtár) határoló elemre kiterjedő védelmet jelentenek. A mozgásérzékelő attól függetlenül érzékeli a behatolást, hogy egy betörő milyen módon (ajtón, ablakon keresztül, faláttöréssel vagy tetőbontással) jut be egy helyiségbe. Egy átlagos mozgás- érzékelő látószöge 90 fok, látótávolsága pedig 8-15 méter, ezért egy 30-100 négyzetméteres helyiség már egyetlen érzékelő alkalmazásával is megvédhető. Szükség esetén egymás zavarása nélkül több érzékelőt is szerelhetünk egy helyisége. Az érzékelőtípusok bemutatása után (lásd 4. pont, kültéri mozgásérzékelők) az alábbiakban megvizsgáljuk a mozgásérzékelő-lencséket, melyek egyes készülékeknél az igényeknek megfelelően cserélhetők.

Térlátó vagy nagy nyílásszögű lencsével ellátott infra: 80°-tól 180°-ig terjedő látószögű (a piacon dominánsan jelen lévő infrák látószöge ezen belül inkább csak 85°-110°), általában 10-15 méter hatótávolsággal rendelkezik.


Folyosólencsével ellátott infra: keskenyebb látószöggel és nagyobb hatótávolsággal rendelkezik. Hosszú, egyenes terek, folyosószakaszok figyelésére alkalmas. Az úgynevezett fősugarak hatótávolsága a térlátó lencsés kialakítás dupláját is eléri.


Függönylencsével ellátott infra: kiterjedése kétdimenziós, mintha a védendő területet egy függönnyel zárnánk le. Különböző terek egymástól való elválasztására, illetve nyílászárók mögötti területek (falfelületek), valamint kerítések védelmére használható. Alkalmazzák vízszintes és függőleges függönyvédelemként is.


Kisállat-védett (pet alley) lencsével ellátott infra: ott alkalmazzuk, ahol a kisállatok miatt gyakori lenne a téves riasztás. Több fajtája létezik. Van olyan, ami a vízszintes függönyinfrához hasonló karakterisztikával rendelkeznek, nincsenek lefelé néző nyalábjai. Más típusok a quad vagy kettős duál érzékelő alkalmazásával, és a jelfeldolgozó elektronika gyári programozásával szűrik ki házi kedvenceinket, vagy a vadon élő állatokat.


Panorámalencsével ellátott mennyezeti infra: 360°-os látó- szöggel rendelkezik. Nagy belmagasságú helyiségek, vagy holtterekkel tagolt területek védelmére alkalmazható. Előnyösen használható magas pultokkal tagolt ügyfélszolgálati irodákban, pénzintézetekben, valamint polcos raktárakban.


(3.500,- Ft-tól)