2. Infrasorompó


 


A kültéri, nagyobb hatótávolságú (15-300 m) védelem egyik eleme az infrasorompó, amely jellemzően két egységből (egy adó és egy vevő részből) áll. Az adó bocsátja ki az emberi szemmel nem látható infravörös sugarakat, míg a vele szemben elhelyezett vevő érzékeli azokat. Amennyiben a két eszköz közti infrasugár megszakad, a rendszer riasztást ad. A tévhitekkel ellentétben az adó nem egyetlen vékony sugarat bocsát ki, hanem típustól függően többet, melyek bizonyos mértékű szóródást mutatnak.






Az eszköz programozásától függően elegendő lehet akár egyetlen sugarat megszakítani a riasztási jelzéshez. Csak filmes trükk, hogy a sugár útjába tükröt vagy saját adót helyezve kiiktatható a riasztási képesség, hiszen valójában ezzel éppen riasztást vált ki az elkövető. Érdemes tudni azt is, hogy az infrakapu - párhuzamos, vagy egymást keresztező, hálószerű - sugarait oldalnézetben infrakamerás szemüveggel, sőt még infraérzékeny kamerával sem lehet látni, így a sugarak „kijátszása” szinte lehetetlen.



Ugyanakkor figyelembe kell venni, hogy az infrakapu sűrű köd, eső, havazás esetén, esetleg villámcsapás miatt téves riasztást adhat, de működésbe hozhatja egy elkóborolt, vagy vadon élő állat (pl. nyúl, madár) is. (6.000,- Ft-tól)