Vármegyejáró rendezvénysorozat Csongrád-Csanád vármegyében
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023-ban komplex prevenciós programot állított össze „Vármegyejáró” néven, az idős és a külterületi ingatlanokban, tanyákon, valamint elnéptelenedő falvakban élők sérelmére elkövethető bűncselekmények megelőzése érdekében. A megyei Bűnmegelőzési Osztály által kidolgozott program fontos modulja az a prevenciós előadássorozat, amely 2023 novemberéig valamennyi rendőrkapitányságot érinti. Az ünnepélyes nyitórendezvényre 2023. március 23-án Mórahalmon került sor.
A kitelepülések alkalmával az érdeklődők a Bűnmegelőzési Osztály munkatársai, a helyi bűnmegelőzési előadók, valamint a társszervek képviselőinek különböző aktuális témákat feldolgozó prevenciós előadásain, illetve személy- és vagyonvédelmi bemutatókon vehetnek részt. A Mindennapi társunk, a kutya című bemutatóval a vagyonvédelmi lehetőségek mellett a közreműködők az állatvédelem illetve állatmentés fontosságára, és a felelős állattartás szabályaira hívjuk fel a figyelmet. A mechanikus és elektronikus védelmi eszközök bemutatója kapcsán a résztvevők személyre szabott tanácsadást is kérhetnek a szakemberektől.
A PoliceMail a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság rendszeresen megjelenő információs hírlevele. Íratkozz fel hírlevelünkre, hogy első kézből kapj friss információkat, értesülj a legújabb felhívásokról, hirdetményekről, melyek a biztonságodat védik.
A Safer Internet Day (Biztonságos Internet Napja) alkalmából több mint 100 országban a bűnmegelőzéssel foglalkozó szervezetek hívják fel a figyelmet az internethasználat előnyeire valamint veszélyeire.